Skip to content

Tour de France 2016 Fogadás

A Tour de France mezőnye

Idén nyáron nem lehet okunk panaszra: még véget sem ért a foci EB, Franciaországban máris kerékpárra pattantak a rettenthetetlen biciklisek, hogy Normandiából nekivágva 3,535 kilométert megtéve Párizsban érjenek célba. A Tour de France-t nem hiába hívják „La Grande Boucle”-nek, azaz Nagy Huroknak: a versenyzők első látásra igen nagy kerülőt tesznek azért, hogy a célállomáson kössenek ki. A célszalag átszakítására pedig több millióan kíváncsiak, míg mások akár az út szélére is kiállnak szurkolni a kedvenceiknek. Az idei egyébként a 103. verseny a sorban, melyen 22 csapat vesz részt. A Tour de France összdíjazása pedig 4,3 millió dollárra rúg, így érthető, hogy a versenyzők nem csupán a jó kondi miatt tekernek olyan gyorsan. Bár elsőre pofonegyszerűnek tűnhet, a verseny valójában roppant összetett: különböző szakaszok vannak, melyekhez külön pontozás társul, és a csapatok az aktuális állás szerint cserélgetik trikóik színét. A komplex szabályok ismerete pedig erősen ajánlott azoknak, akik ezt a sporteseményt is szeretnék bevenni a fogadási naptárukba.

A Tour de France 2016 szakaszai

A Tour de France útvonalaA Tour-ról érdemes tudni, hogy minden évben más és más útvonalon folyik. Persze drasztikus változtatások nem történnek, ám a rendezők néhány állandó helyszín kivételével mindig igyekeznek némi újdonságot csempészni a versenybe. A francia városok mindig nagy megtiszteltetésnek tartják, ha bekerülnek a hivatalos útvonaltervbe, és az áthaladó bicikliseket mindig nagy ovációval fogadják. Maga a verseny jellemzően 21 szakaszból és 2 pihenő napból áll, bár a résztvevők ilyenkor sem szoktak henyélni: pihenés gyanánt csupán 2-3 órát tekernek „csak”. Összesen hét különböző szakaszt különböztetünk meg. A prológ egy 10km-es felvezető rész, amit sokszor időfutamnak is beszámítanak. Az időfutam és a hegyi időfutam esetében nem egyszerre engedik el a mezőnyt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, hogy könnyebben mérni lehessen az idejüket. A normál szakasz nevéből adódóan nem egy túl megterhelő rész, szemben a királyetappal, amely a legnehezebb hegyi szakasznak minősül. Mint említettük ezek közé iktatják be a két pihenőnapot. A verseny végét pedig a Tour d'Honneur, vagyis tiszteletkör jelzi. Itt már csak a párizsi befutók versenyeznek.

Fogadás a Tour de France-ra

A Tour de France Párizs felé tartA száraz elmélet után végre rátérhetünk a lényegi részre, név szerint a fogadásra, és ami még ennél is fontosabb: milyen fogadóirodát válassz. A kérdés első látásra formalitásnak tűnhet, hiszen bármelyik bukméker oldal megfelel, amelynek szerepel a kínálatában a kerékpározás, nem igaz? Nos, nem éppen. Hatalmas különbség van fogadó oldal és fogadó oldal között a lehetőségek tekintetében. Most nem feltétlenül csak a szorzókra gondolunk, hanem a tippelés részletességére. Egy jó bukmékernél nemcsak a végső győztesre tehetsz fel tétet, de a különböző szakaszok győzteseire, a trikók viselőire stb. Egy igényes oldal egyébként onnan ismerszik meg, beveszi az élő fogadás kínálatába versenyt, és már a főmenü kínálatában feltünteti ezt a fajta lehetőséget. Amire érdemes még odafigyelni az a különböző bónuszok és promóciók. Egyfelől mindi jó látni, ha a szolgáltatók előrukkolnak egy olyan akcióval (pl. Cashback ajánlat), ami csak a Tour de France-ra vonatkozik. Ám emellett az sem árt, ha magas üdvözlő vagy első befizetési bónusszal büszkélkedhetnek, melyekből főleg a frissen regisztrált tagok profitálhatnak.

Várható győztesek

Bár a konkrét befutót sajnos nem tudjuk megjósolni neked, abban tudunk segíteni, hogy magabiztosabban fogadj. Az első és legfontosabb tanács, hogy ne hagyd magad befolyásolni a számok által. Attól, hogy valamelyik versenyző neve mellett kisebb vagy nagyobb szám szerepel, még egyáltalán nem borítékolható a teljesítménye. A fogadó oldalak a favoritokat mindig alulpontozzák, míg a gyengébbnek ítélt versenyzők pontszámát felszorozzák. Mindig fontold meg, hogy érdemes-e kockáztatni, vagy inkább jobb a papírformánál maradni. Ha szerepel az élő fogadások között, akkor ezt is használd ki: ilyenkor szinte a leintésig nyitva áll a fogadás lehetősége, így az eseményt követve van időd meghozni a döntést. Ami a fogadás típusokat illeti, a szakasz- és összetett győztesen túl megtippelheted, hogy kihez kerülnek a színes trikók, kik kerülnek be a top 3-ba vagy top 10-be, melyik ország képviselői kerekednek felül a fej-fej elleni hajrában stb.

Ajánlott fogadóirodák

Mint említettük, közel sem mindegy milyen netes bukmékernél fogadsz. Hogy megkönnyítsük a munkád, kiválasztottunk két lehetséges jelöltet.

bwin

bwinA bwin remek lehetőség a sportfogadás szerelmeseinek. Amellett, hogy dúskálhatsz a különböző kategóriákban, az oldal kiemelt figyelmet fordít a Tour de France-ra, amely bekerült az élő fogadások közé. Így megengedheted magadnak, hogy az események nézése közben hozd meg a döntésed. Ezen felül fogadhatsz az egyes szakaszok befutóira, valamint hogy egy versenyző bekerül-e a top 10-be. Sőt, országok szerint is lehet tippelni a fej-fej mellett haladókra. Hasonló részletességre számíthatsz az összetett versenynél is. Emellett kiemelnénk, hogy a bwin élő videó közvetítést is üzemeltet, bár ez sajnos csak a focira korlátozódik.

Unibet

UnibetAz Unibet az egyik legnépszerűbb hazánkban is elérhető szerencsejáték oldal. Itt egy helyen megtalálható a sportfogadás, kaszinó és póker. A sportágak roppant széles kínálata fogad, és ezek jelentős része megtalálható az élő fogadás kategóriájában. A Tour de France nem meglepő módon itt is helyet kapott. Folyamatosan frissítik a fogadási képernyőt az éppen aktuális szakasz adataival, például hogy mekkora távolságot tettek meg, és jelenleg éppen ki vezet. A versenyzőket népszerűségi sorrendbe szedték, és a fej-fej elleni hajrá győzteseire is fogadhatsz. Emellett a fizetős tagok élőben követhetik nyomon kedvenc sporteseményeiket az Unibet TV-n keresztül.