Skip to content

E-Sport Fogadás

Egy E-Sport Player a rivaldafényben

Az E-Sport (vagy más néven Elektronikus Sport) egy olyan sportág, melynek résztvevői versenyszerűen foglalkoznak a videojátékokkal. A műfaj ugyan meglepően mély gyökerekkel rendelkezik, de igazán népszerűvé csak a 2000-es évek közepétől vált. Az E-Sport versenyzői többnyire csapatokba szerveződve játszanak egy stratégiai, lövöldözős vagy aréna alapú videojátékot. Bár a sportág mind a mai napig küzd azzal, hogy elfogadtassa magát a sportvilág szemében, a fiatalabb generáció körében óriási népszerűségnek örvend, és napjainkra eljutottunk oda, hogy a nívósabb eseményeket egyaránt közvetítik a TV-ben és az Interneten, a versenyzők pedig több ezer dolláros fődíjakért mérhetik össze magukat. A sportolók „futtatására” külön cégek alakultak, akik szponzorációs ajánlatokat és fix fizetést biztosítanak a sztár játékosoknak. Azzal pedig, hogy az E-Sport berkein belül rendszeresen rendeznek versenyeket, és a szakszerű közvetítés is adott, nem kell csodálkozni, hogy a netes szavazók szívébe is belopta magát.

Játékfajták

Egy E-Sport csapat pózolAz E-Sport kapcsán sokan hitetlenkedve rázzák a fejüket, mondván: „Az nem sport, hogy valaki egész nap a gép előtt ül, és számítógépes játékokkal játszik”. Az igazság azonban az, hogy az E-Sport ugyanúgy megköveteli a résztvevőktől az elhivatott felkészülést, összpontosítást, kitartást és szenvedélyt, mint bármelyik másik sport. Nem ritka, hogy egy játékos napi 8-10 órát fordít a felkészülésre, amit nehezen lehet betudni egyszerű hobbinak. A „fizetett szórakozás” címkéje ellen szól az is, hogy a csapat alapú játékok kőkemény stratégiai készséget igényelnek, és a tagoknak meg kell tanulniuk hatékonyan együttműködni. A kemény munka persze meghozza a gyümölcsét, és nem egy fiatalokból álló csapat világhírnévre tett szert az E-Sport berkein belül. Ők akár $100.000-t is zsebre tehetnek.

Ami a játékfelhozatalt illeti, a kínálat roppant széles. Az FPS (First Person Shooter) kategórián belül prominens résztvevő a Counter-Strike és a Call of Duty, míg a felülnézetes stratégia frontján jelenleg a Starcraft 2 számít népszerűnek. Ám az E-Sport koronázatlan királyának a MOBA (Multiplayer Online Battle Arena) számít, azon belül is a League of Legends. A trónkövetelők közt a Dota 2, Smite és Heroes of the Storm szerepel. Az E-Sport horizontján pedig felbukkant az Ovewatch, amely jó eséllyel külön műfajt fog teremteni.

Bajnokságok

Versenyek és bajnokságok tekintetében az E-Sport kifejezetten büszke lehet magára, hiszen az Olimpiát megszégyenítő rendezvényeket tudhat magáénak. Ízelítőként álljon itt néhány példa a nemzetközi szinten nyilvántartott versenyekre: The International (Dota 2), League of Legends World Championship, Battle.net World Championship Series (minden ami Blizzard), Evolution Championship Series (Street Fighters), Intel Extreme Masters és Smite World Championship. Az esemény nívósságát emeli az is, hogy a bajnokságok számára külön stadiont is biztosítanak, és az összdíjazás pedig a több százezer dollárt is meghaladja. A nemzetközi versenyek mellett persze nem ritkák a kisebb, nemzeti bajnokságok sem. Hazánkban például évek óta megrendezik a nagy népszerűségnek örvendő Esport Festet, ahol a résztvevők a League of Legends-ben mérhetik össze a tudásukat.

Ajánlott bukmékerek

Az E-Sport sajnos még mindig keresi a helyét a hivatalos sportvilágban. A netes fogadóirodák ugyan lelkesen támogatják a műfajt, ám a felhozataluk közelről sem olyan bőséges, mint például a foci vagy a tenisz esetében. Ennek ellenére kiemeltünk három szolgáltatót, akik meglehetősen jól teljesítenek E-Sport tekintetében.

TippmixPro

Már a TippmixPro felületén is lehetőség nyílik az e-sporttal kapcsolatos fogadás kipróbálására. Jelenleg a Counter Strike, a Dota 2, a League of Legends (LOL), a Rocket League és a Starcraft szerepel a weboldal kínálatában. Lehet fogadni a nyertesre, a pálya győztesére, a körök számára, illetve meg lehet még próbálkozni a hendikepes fogadással. Egyes esetekben élő közvetítésekkel is lehet találkozni a TippmixPro weboldalán. Bizonyos játékoknál nagyobb kínálat, míg más esetekben csupán néhány meccsre lehet fogadni. Viszont a lehetőségek száma folyamatosan bővül, hiszen az e-sporttal kapcsolatos fogadás egyre népszerűbbé válik. Ami nem is meglepő, hiszen egy nagyon izgalmas sportágról van szó!

William Hill

William HillA William Hill-t valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, aki kicsit is jártas a netes sportfogadás világában. Összesen 29 sportág érhető el, és köztük természetesen helyet kapott az E-Sport is. Míg más bukmékerek többinyire csak a League of Legends-re és a Dota 2-re korlátozzák a kínálatukat, addig itt felvonultatják extraként a Counter-Strike-ot és World of Tanks-t is, így nem csak a MOBA szerelmesei találják meg itt a számításukat. Míg az utóbbi kettőnél csupán egyéni mérkőzésre lehet fogadni, addig a LoL-nál az éppen aktuális bajnokság csoportgyőztesét és végső bajnokát is megtehetjük.

Unibet

UnibetAz egyik szemünk sír, a másik nevet az Unibet-et elnézve. A bukméker neve valószínűleg ugyanolyan jól cseng a pókerezők és nyerőgépezők köreiben is. A sportfogadás tekintetében múlhatatlan erénye, hogy összesen 37 sportágat tartanak számon. Az E-Sport köztük van, viszont jelenleg kizárólagosan csak a Counter-Strike mérkőzéseket vették be a felhozatalba. Bár a CS-t tagadhatatlanul sokan szeretik, ám nem ártott volna némi változatosság. Ettől függetlenül örömmel láttuk, hogy az élő fogadások közt szerepeltetik ezeket az eseményeket.